A Filmdzsungel Stúdió ismeretterjesztőfilmek gyártásával foglalkozó filmprodukciós cég

A produkciók elkészítésében 15 munkatárs dolgozik. Több, mint 50 film, összesen közel 3000 műsorperc készült el az utóbbi években. Csak a forgatott anyagok több, mint 200 terabyte helyet foglalnak el a szerverünkön. A HD technikát mára a 4k váltotta fel, és 3D filmprojektet is készítünk. A Filmdzsungel Stúdió rendelkezik a különleges felvételek elkészítéséhez szükséges technikával, élő webkameráink az ország több pontján működnek, természetvédelmi projektek partnereként veszélyeztetett fajok életét is közvetítjük. 2013 végén alakult a Filmdzsungel Kft-t. Több szervezet is részt vett a Filmdzsungel Stúdió létrehozásában. Természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos projektekben a Természetfilm.hu Egyesület volt a meghatározó, a T.ZS.M. Filmgyártó pedig számos kreatív, fikciós természetfilm megvalósításában vállalt szerepet. Filmjeink elsősorban az AMC Network csatornáján, a Spektrumon és az MTVA televízió csatornáin láthatóak. Hazai és külföldi filmfesztiválok rendszeres szereplői és díjazottjai vagyunk. A természetfilmek mellett dokumentumfilmet, fikciós elemekre építő filmalkotásokat, rövidfilmet és elsősorban természetvédelemmel kapcsolatos reklámfilmet is gyártunk. Oktatási anyagokat és múzeumi kiállítások audiovizuális tartalmait is elkészítjük (Magyar Természettudományi Múzeum, Hatvani Vadászati Kiállítás) A hagyományos csatornák mellett a filmek értékesítésében a XXI. századi technikákat is alkalmazzuk, vannak a VOD szolgáltatásban elérhető filmek (Filmdzsungel Téka, Vimeo OnDemand, Amazon Video Direct, iTunes, Indieflix, Thome Téka) egyes természetvédelemmel kapcsolatos rövidfilmjeink pedig ingyenesen elérhetőek online. Közel 2 millió felvételt készítettünk az elmúlt években, ezek közül jó pár ezer megtalálhatóak a világ legnagyobb “stock footage”  cégeinél, mint a Naturefootage.

A Filmdzsungel Stúdió elkötelezett a természetvédelem iránt is. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy kameráinkkal és a film erejével segítsük a természetvédők, kutatók és természetbarátok munkáját, a veszélyeztetett élőhelyek és fajok megóvását. Filmarchívumunkban több ezer fajról, sok száz tájról, természetvédelmi területről és nemzeti parkról találhatóak felvételek. Filmdzsungel TÉKA nevű oldalunkon természetfilmek, tudományos-ismeretterjesztőfilmek, dokumentumfilmek érhetők el online módon, ingyenesen. Az online videótárunkból való filmkölcsönzés igazi szabadságot nyújt nézőinknek, csökkentjük a filmnézés szén-dioxid lábnyomát (nincs se csomagolás, se szállítás), így a lehető legkörnyezetbarátabb megoldást kínáljuk.

Phone: +36 70 466 8700
Fax: +36 70 466 8690
Gábor Áron utca 62/B
1026 Budapest

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás