Tóth Zsolt Marcell

Tóth Zsolt Marcell

Képességek

Felsőfokú stúdióvezetői képesítéssel rendelkező szakember, aki a média piacon is jelentős szakmai gyakorlattal és ismeretekkel rendelkezik. A több éves vezetői tapasztalata, az innováció iránti elkötelezettsége, a modern technikák  bevezetése és használata megfelelő biztosítékot jelent arra, hogy vezető pozícióban is sikeres legyen.

Filmes munkásság, elismerések

A televíziózást 1989-ben az Óbuda Televíziónál kezdte, majd állandó külsős munkatársként 1997-ben csatlakozott a Magyar Televízió Natura szerkesztőséghez és a Kulturális és Oktatási szerkesztőséghez. 1996 óta készítek saját gyártású produkciókat. Első komolyabb elismerést a Graz-i Hegyi Film Fesztiválon szerezte 24 évesen (Függőleges Birodalom 1996), majd 2001-ben nyerte el először a Magyar Filmszemle Ismeretterjesztő díját (Fortyogó föld). Rockenbauer Pál és Szabados Tamás nyomdokain járva, 2003-ban az Első Magyar Antarktiszi Expedíció tagjaként és szervezőjeként eljutott a fagyos kontinensre, ahol egy 4 részes televíziós sorozatot készített (Az élet fagyos szigete- Antarktisz). 2005-ben Molnár Attila Dáviddal megalapították a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhelyt, amelynek a mai napig aktív producere és alkotója. 2006-ban készítette el az első HD természetfilmemet, a Budapesti vadont, amely a 38. Magyar Filmszemle legjobb témaválasztás díját kapta és számos nemzetközi díjat nyert el. Televíziós munkái közül kiemelkedő a 10 Park – Magyarország Nemzeti Parkjai c. sorozat, amelynek több epizódjában rendezőként és operatőként működött közre. A 39. Magyar Filmszemlén a sorozat, a Vízjárta puszták vidékén c. epizódja kapta a legjobb rendezés díját. A Természetfilm.hu Filmműhelyben és a T.ZS.M Produkciós Irodánál az elmúlt 15 évben közel 100 televíziós filmet, televíziós sorozatot készített, producerként, operatőrként és rendezőként. Természetfilmes operatőri munkáját a HSC Aranyszem Opertőri Fesztivál zsűrije eddig négyszer díjazta az év legjobb (természetfilm kategória) operatőre díjjal. Munkáit folyamatosan vetítik a hazai televíziók és online médiumok ( MTV, DUNA TV, Spektrum TV, Ozone Network TV, T-Home, Index) valamint számos külföldi televízió (Rai, YLE, ZDF, MDR, SPI). Az elmúlt években több sikeres ismeretterjesztő sorozatot készített alkotóként és producerként (A láthatatlan madárfotós, Bence meg a többi jómadár, Állati oknyomzók, Budapest Underground, Az időgyűrű ura, Bauxit expedíció, A hangyák mindent tudnak, Természetfilmesek és egyéb állatfajták, Valamit visz a víz, Dunavirág mentőexpedíció, A természet magyar fotósai). Pet Kupa néven három évvel ezelőtt elindított egy társadalmi kezdeményezést, egy hosszú távú folyami hajós versenyt, ez a Tisza-folyó megtisztitását és az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztést tűzte ki céljául. A kezdeményezésnek egyik alapítója és szervezője volt.

  • Rockenbauer Pál emlékdíj
  • Nemzetközi Természetfilm Fesztivál – kategória és különdíj
  • Baikal Film Festival – fődíj
  • WFF – Japan Wildlife Film Festival – Children Award
  • 41. Magyar Filmszemle – Operatőri díj
  • 39. Magyar Filmszemle – Rendezői díj
  • 38. Magyar Filmszemle – A legjobb témáválasztás díja
  • 33. Magyar Filmszemle – Rendező díj
  • Hazel Wolf – Fesztiváldíj
  • Earth Vision Award – 16th Tokyo Global Environmental Festival
  • European Environmental Film Festival – Fődíj
  • Agrofilm Festival, Szlovákia – Fődíj
  • Wild Life Film Festival, Matsalu – Különdíj
  • Naturvision Film Festival – kategória díj
  • European Environmental Film Festival – Fődíj
  • Kamera Hungária Televíziós Fesztivál – kategória díj

Szakmai pályafutás

2014 – Filmdzsungel Kft., vezető producer, tulajdonos

2014-ben alapította meg tulajdonosként a Filmdzsungel Kft-t. A cég tudományos ismeretterjesztő audió-vizuális tartalmak előállítására, interaktív  médiafelületek készítésére és filmforgalmazásra alakult. 2015-ben elindításra került Magyarország első, 24 órás online tudományos-ismeretterjesztő csatornája, a FilmdzsungelTV. Vezetésével beindításra került az ÉLŐ ADÁS! nevű program, amely egy országos webkamera hálozat kialakítását tűzte ki, amin keresztül Kárpát-medencei veszélyeztett fajok követhetőek nyomon élőben az interneten. A Filmdzsungel Online Digitális Könyvtárban pedig több, mint 2 millió természettudományos felvétel került katalogizálásra, elsősorban oktatási és filmgyártási céllal. 2016-ban pedig elindította a FILMDZSUNGEL TÉKA-t, ahol természetfilmek, tudományosfilmek, útifilmek, dokumentumfilmek streamelhetőek (TVOD).

www.filmdzsungel.tv

http://teka.filmdzsungel.hu

2007 – 2016 Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület, Alelnök

2007-ben alapította meg a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhelyt. Az egyesület jelenleg Magyarország legnagyobb tudományos- ismeretterjesztő tartalmakat előállító, független alkotóközössége. Több, mint 20 aktív munkatárssal. Az elmúlt közel 10 évben több, mint 50 hazai és számos Európa Uniós (Life Plus) pályázatot sikeresen teljesített.  Számtalan hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott filmműhely.

www.termeszetfilm.hu

1998 – T.ZS.M. Produkció, ügyvezető, tulajdonos

A TZSM Produkciót a többszörös hazai és nemzetközi dijas rendező, operatőr Tóth Zsolt Marcell alapította 1998-ban. Az elmúlt 20 év alatt közel 100 film és televiziós sorozat készült, amelyeket a hazai és nemzetközi fesztiválokon egyaránt kiemelkedő elismerésekkel jutalmaztak. A produkció egyik legextrémebb vállalkozása volt, a 2003-as Antarktiszi Kutató és Filmes Expedció kivitelezése és finanszírozása, amely a fagyos kontinensről készített 4 részes televízós sorozatot, amelyet a német és a finn közszolgálati televizió is a műsorára tűzte. Állandó partnere és beszállítója a Spektrum Televíziónak, a T-home Tékának, az MTVA csatornáinak.

www.tzsmprodukcio.hu

2001 – IKON Stúdió Egyesület, egyesületi tag

Az IKON Stúdió Egyesületet nagymúltú filmes és társadalomtudós szakemberek együttműködésével 2004-ben egy olyan szellemi műhelyként jött létre, amely a Duna-medencei kultúra fenntarthatóságát, megőrzését és terjesztését tekinti legfőbb feladatának. 2 évig alenöki minőségben vett részt az egyesület munkájában.

http://ikonstudio.hu

1997 – 2008 Magyar Televízió, külső munkatárs

1997 óta rendszeres munkatársa a Magyar Televízió Oktatási és Kulturális Szerkesztőségének és a Natura Szerkesztőségnek.

1996 – 1997 A2 Televízió – műsorgyártó, producer

1990 – 1998 Óbuda Televízió – stúdiómunkatárs, operatőr, vágó

A média tapasztaltokat elsőként a főváros III. kerületében működő kábeltelevíziójánál kezdte el még gimnazista korában. Az országban az elsők között tanulta meg a 1990-es évek elején az online utómunka rendszerek használatát.

 

Szakképzettség

1994 – 1996 Felsőfokú Szakképesítés

Optikai Akusztikai Film Intézet

1988 – 1992 Gimnáziumi képzés

Németh László Gimnázium

 

Számítástechnikai ismeretek

Professzionális Microsoft Office (Word, Excel, prezentációkészítés) és internetes ismeretek

Professzionális kép és videó feldolgozás (FCP Stúdió, FCPX, ADOBE programok, CATDV katalogizálás, Streaming szoftverek, WordPress webszekesztés)

 

Partnerek, megbízók

Magyar Média Mecenatúra Program

Filmjus Alapítvány

Alapítvány a Magyar Természettudmányos Oktatásért

Rainforest Expeditions

SPI Filmforgalmazó

Origo

Index Zrt.

Leibniz Information Centre for Science and Technology, Hannover

Stáhl Konyhája

AMC Networks Central Europe

Magyar Természettudományi Múzeum

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Chello Media Central Europe

Federal Ministry for Education and Research, Germany

Institute for Zoo and Wildlife Research, Berlin

Nutshell Productions

Indigo Film and Television, London

Mindentudás Egyeteme

Fővárosi Növény és Állatkert

HBO Central Europe

Magyar Televízió, Natura Szerkesztőség

Phone: +36 70 466 8700
Fax: +36 70 466 8690
Gábor Áron utca 62/B
1026 Budapest

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás